Gyerekek felülnézetből/ Kinder aus der Elternperspektive

Sunday, February 22, 2009

Tél....


Az elefántok nem szeretik a telet. Meg nem is nagyon bírják.
Nem tudta ezt a híres karthagói hadvezér, Hannibál, aki a második pun háborúban gondolt egyet, és átkelt az Alpokon hadseregével. Vitt magával harci elefántokat is, de a szegény párák kimúltak a havas lejtőkön, így nem sikerült a rómaiaknak szánt meglepetés

Az elefántokkal ellentétben viszont bizonyos tevefajták nagyon is szeretik a hideget és a havat. Ezek Közép- Ázsiából származnak, hiszen ott is van sivatag. Közép-Ázsiában pedig esik a hó is, meg a szél is fúj. Szóval ezek a tevék télállóak.
Talán Hannibál is jobban tette volna, ha elefántok helyett tevét használ.

A tevék most nálunk is nagyon jól éreznék magukat, mert már napok óta esik a hó. Igaz, mivel fagypont fölött van a hőmérséklet, ami leesik, az gyorsan el is olvad, ezért a Zuram és a fiaim állandó harcot folytatnak az udvaron álló hóember létéért, úgy vannak vele, mint az a szerencsétlen Kőmíves Kelemen és társai a dévai építkezéssel, amit felraknak reggelre, leolvad estére.
Még jó, hogy a Zuram, nem magyar, ezért nem ismeri Kőmíves Kelemenné legendáját, mert a végén még beleépítene a hóemberbe, hátha attól nem olvad tovább...

No comments:

Post a Comment