Harapós!

Persze mit is váratnék tőle, az én gyerekem.
Én pedig harapós kislány voltam (és bizonyos értelemben a mai napig harapós vagyok).
A keményebb fajtából.
Egy-egy nézeteltérés alkalmával nem egyszerűen a fognyomomat hagytam a testvéreim végtagjain, hanem kisebb bőrdarabokat kiharapva, vérző sebek szegélyezték utamat.

És hogy is szól a mondás?
Ki a másnak vermet ásik, abba esik be a másik (vagy valami ilyesmi....)
Szóval én is visszakaptam, kamatostul.

Tamás szerecsére gyorsan túlesett a harapós korszakán talán ha 2-3 hónap volt, amikor szinte minden fürdetés után, öltöztetés közben megharapott. Én ilyenkor mélyen a szemébe néztem és azt mondtam neki "Ezt ne csináld, ez fáj"
(oké, oké nem mindig. 2-3 alkalommal sikerült úgy eltalálnia, hogy percekig szóhoz sem jutottam)

András már keményebb dió.
Mintha csak magamat látnám, épp tegnap harapott vérző sebet Tomi oldalára.
Nálam is be szokott próbálkozni, ám mivel ilyenkor felső ajkát felvonva "grrr" hangot ad ki, még a harapás előtt rá tudok szólni.
Ilyenkor kicsit csalódottan becsukja a száját, és ad egy puszit.

Iván mostanában kezdett harapni, de én már nagyon unom, hogy 5 éve folyamatosan kicsiny, tűéles fogak kereszttüzében kell élnem.
Ezért már gondolkozom azon, hogy napközben ketrecbe fogom zárni, és mások biztonsága érdekében szépen kitáblázni.
Pont, mint a képen!