Gyerekek felülnézetből/ Kinder aus der Elternperspektive

Saturday, September 12, 2009

Gyermekolimpia 3.


Szinkronordítás


Ma a hármas szinkronordítást elődöntőjét láthatjuk (pontosabban hallhatjuk).
Az "E2000" nevű csapat három tagja, Iván András és Tamás már a rajtnál áll.
Igazi ismertségnek csak András örvend. Egyéniben már sok címet szerzett.
Ő többek között az "Egy északa a leghosszabb ideig ordító baba" és az "Egy leesett cukor miatt a legnagyobb patáliát csapó kisgyerek" cím viselője.

Tamás és Iván inkább nyugodt fajta, ordításaikkal rendre a középmezőnyben maradnak. Andrással egy csapatban viszont már eddig is kitűnő eredményeket értek el.
Érdekesség, hogy a megalakulásakor Tamást még ki akarták hagyni, de utólag jó döntésnek bizonyult, hogy mégis bent maradt.
Lássuk a mai teljesítményt.

Az ordítást András kezdi. Nemhiába, ő a világklasszis.
Bemelegítésnek aludt egy kicsit, ébredés után ugyanis jobban megy neki a kiabálás. Elfoglalja helyét az anyja ölében és rázendít:
- Ahanyaha, ahanyaha! - kezdi először halkan, azután egyre erősödve.
A 4. "ahnyaha" elhangzása megadja Ivánnak a végszót, aki felmászik a bátyja mellé, és felvéve annak ritmusát ő is nótára gyújt:
-Jaj-jaj, anya, anya!
Iván épphogy leteszi pelusos popóját, amikor balról csatlakozik Tamás is.
Ő rövid, határozott: -Anya!Anya! - felkiáltásokkal színesíti az előadást.

Ez így, első hallásra nem tűnik többnek idegtépő ordításnál, ám a finom fülűek rögtön kihallják belőle a hosszú hónapos gyakorlás során létrejött összhangot.
András siratóasszonyos monotonságát szépen kiemeli Iván kismalacvisítása, Tamás baritonja pedig kellő aláfestést ad a produkcióhoz.

Csodálatos szinkronban ordítanak még kb 1 percig, és bírnák még tovább is, de Anya megelégeli a dolgot, feláll és megeteti, megitatja a versenyzőket.

Amíg a hármas pihen, jöhet a pontozás!

Igeeeen, már meg is jelent a táblán:
Nos, lássuk:
A Zuram 8,7-et adott, míg
Anya - erősebb idegrendszere miatt - 5,6-osra értékeli a fiúk munkáját.

Ezzel a testvérek továbbjutottak a középdöntőbe.
Gratulálunk!

No comments:

Post a Comment