Ványa bácsi éhes

Szóval járkál köztem és a Zuram között. Én bent szorgoskodom a krumplival, életem párja kint süti hozzá a húst.

Ványa bácsi meg már enne.

Hogy ne zúgolódjon, adok neki egy darab almát. Nincs elragadtatva tőle, de azért be-beveszi a szájába. És járkál tovább, hátha csurran-cseppen neki is valami.

Néha szemrehányóan végigmér, no mi van már....

Végre elkészül a krumpli, a húsra még várni kell, de én megszánom Ványa bácsit, kis műanyagtányérjára teszek pár szemet.

Ő rámnéz, tekintetéből olvasni lehet : "Ezzel akarsz lekenyerezni?"

Azért elveszi a tányért, és a még nála lévő almadarabbal egyetemben ellavíroz a szoba közepére, nagy sóhajtással leül és nekiáll egyszerű ebédjének.

Gyorsan végez vele, visszajön egy kis repetáért, majd visszacsoszog a szobába. A koreográfia ugyan az, alma a kézbe, mély sóhaj, vádló tekintet; csak ennyi jár...?

Végre elkészül a hús, kint eszünk, ölembe veszem Ványa bácsit, kiszedem a kezéből a másfél órája szorongatott almadarabot, és egy laza mozdulattal behajítom a közeli bokorba.

Nem kellett volna.

Ő megdermed, kicsi szemébe könnycseppek gyűlnek, két kezével a bokor irányába nyúlkál, a feszültséget szinte vágni lehet.

Az utolsó percben érkezik a felmentés, a Zuram egy kis kolbásszal.

Ványa bácsi elvesz egyet, békésen majszolgat.

Aztán hozzábújik, ásít,

Ványa bácsi most álmos.

De ez már egy másik történet.