Való-Világ

Igazi valóság show.
Az ember csak áll, és az ajtórése, ablakon keresztül, vagy az óvónéni háta mögül próbálja kifigyelni, hogyan is zajlik csemetéje élete a való világban.

Vannak gyerekek, aki szó szerint rohannak bele a nagyvilágba. Mindent kipróbálnak fel/össze/kiborítják, boldogan üdvözölnek mindent élőt , és élettelen.
Aztán vannak gyerekek, akik úgy vannak vele, amíg a világ békén hagyja őket, ők sem bántják azt. Ők elüldögélnek egy sarokban, jókat játszanak egyedül.
Meg persze ott vannak a lassan bemelegedők is akik nehezen szakadnak le a szülőről, de amikor végre sikerül, jól elvannak.

És aztán ott van Iván. Ő, ha csak közvetve is, már pár hetesen összetalálkozott a valósággal. És bejött neki!
Nézelődött, aztán már mosolygott, egyre aktívabban részt vett benne. Szóval nagyon tetszett neki a dolog, egészen addig, amíg a világnak csak azt a szeletét ismerte, amiben nem voltak más hasonszőrűek.
Amióta játszócsoportba járunk, és világossá vált számára, hogy nem ő az egyetlen "édi-bédi-bébi", azóta már nem olyan elégedett a világgal.
Morcosság, gyanakvóvá vált. Képes egy teljes órán keresztül a játszószőnyegen üldögélni, és összevont szemöldökkel, enyhén dorgáló tekintettel szemléli a többi kisgyerek boldog játékát.
Közös tevékenységre nem hajlandó, mások közeledését elutasítja.
Egyetlen kivétel az, ha étellel kínálják meg, ilyenkor társas interakcióba lép az eleség forrásával.
Talán mégsem reménytelen eset....