Mert az vesse rám az első (virtuális) követ akinek nincs legalább egy, valamire való szenvedélye.
Nekem több is van. Vannak egyértelműen azonosíthatóak, mint például a csokievés, és vannak a rejtettek.
Rejtettek, olyan értelemben, hogy még én sem tudok róluk.
Azért az egyiket csütörtök este sikerült lelepleznem.
Ez a szenvedélyem már szerintem születésem óta meg van, de hogy miért tellett jó 3 évtizedbe, hogy észrevegyem, nem is olyan meglepő.
Hiszen már 3 éves korunktól óvodába dugnak minket, majd alsó-, közép- , és felsőfokon tanítanak minket.
Ezalatt a 20 év alatt ezen intézmények takarásában bújt meg a szenvedélyem.
Aztán pedig a "muszáj-olyan-képzést-szereznem-amivel-3-gyerek-mellett-tudok-dolgozni" címszóval fedte magát a dolog.
Kb. egy éve lett igazán gyanús a dolog, amikor minden befejezett kurzus után az internetet bújtam, újabb kurzusok után kutatva, és bár, minden elvégzett tanfolyamot követően megígértem a Zuramnak, hogy ez lesz az utolsó, pár hétre rá már be is fizettem a következőre.
Egyszerűen nem bírtam ellenállni...
A végső megvilágosodás most csütörtök este érkezett el.
A cselgáncsedzés után tartottam hazafele és azon kattogott az agyam, hogy elméleti síkon is kéne foglalkoznom a sporttal, amikor leesett,
nekem szenvedélyem a folyamatos továbbképzés!
Hazaérve elújságoltam szívem választottjának hatalmas felfedezésemet, ám ő szemmel láthatólag nem jött izgalomba a dologtól, feltekintett az újságból, és csak ennyit mondott,
-Hát, még mindig jobb, mintha cipőket gyűjtenél.
No comments:
Post a Comment