Az a nap

Az a nap nálunk csak azért sem akkor jött el, amikor hivatalosan kellett volna.
Nem.
Nálunk két nappal a nap előtt lett megtartva az anyák napja (itt nálunk nem május első, hanem a második vasárnapján tartják- a szerk. megjegyzése).
Több részletben.

Pedig péntek délben még úgy indult, hogy vasárnap lesz anyák napja.
Aztán mégsem.
Mert alig hogy a fiúk hazahozták, és gondosan elrejtették az oviban készített meglepetéseiket, András már fel is szólított, hogy menjek, keressem meg.
Én hiába tiltakoztam, András, és a hozzá csatlakozó Tomi olyan izgatottan ugráltak körülöttem, hogy végül megkerestem az ominózus tárgyakat, két kéznyomokkal dekorált esernyőt.
Amit a fiúk azon nyomban el is rekviráltak, mégiscsak ők készítették.

Az ünnep második fele, a köszöntő mondás első részlete, olyan délután 4 táján kezdődött, amikor teregetés közben Tomi kijött, és szépen elszavalta nekem magyarul az oviban tanult német verset.
A köszöntő mondás második részletére a fürdés után került sor. András nagy büszkén, ám hiányos német nyelvismerettel szavalt nekem valamit.
Gondolom ugyanazt, amit délután a Tomi is elmondott, de ezt csak tippelem, mert a "Blumen" szón kívül mást nem tudtam hitelt érdemlően azonosítani.
Sebaj, a meghatódottság ugyan olyan nagy volt, mint Tomi esetében.

Ezzel a fiúk részéről véget is ért az anyák napja.
Én azonban konzervatív ember vagyok, és ragaszkodom ahhoz, hogy az ünnep, és a napja egybeessen, ezért készítettem ma egy torát, amit holnap, anyák napja tiszteletére nagy örömmel el fogok fogyasztani!