Gyerekek felülnézetből/ Kinder aus der Elternperspektive

Thursday, May 20, 2010

A szerelem fáj



Szeretek ítélkezni mások fölött.
Pláne, amikor ilyen mondatokat hallok.
A szerelem fáj!
Ja igen, egy lila ködös, földtől elrugaszkodott, életértelmet kereső kamasznak.
Annak biztos.
De nekem, lassan 8 éve a házasság révében horgonyzó, tisztességes asszonynak tuti nem.

De nekem, lassan 8 éve a házasság révében horgonyzó, tisztességes asszonynak bizony be kellett látnom, hogy tévedtem.
A Zuram a múlt hétvégén ugyanis bebizonyította, hogy
a szerelem fáj!
Még egy sokat próbált családanyának is.

Történt ugyanis, hogy közelgő cselgáncs-megmérettetésem miatt a férjem, csupa szerelemből, összeállított nekem egy rövid, de hatékony edzésprogramot.
Amit én, csupa szerelemből, még aznap megcsináltam.
Igazából elég könnyűnek találtam, azt gondoltam, a Zuram, csupa szerelemből, kímélni akar. Ezért rátettem a dologra még egy lapáttal.

Másnap reggel viszont rájöttem, hogy nem kellett volna.
Az izomlázas quadricepszeim miatt ugyanis alig tudtam lábra állni, és amikor mégis sikerült, éreztem, hogy talán jobb lenne visszafeküdni, mert ha a járásra még képes is leszek, a sajgó derekam miatt úgy sem fogok tudni felegyenesedni...

Hiába, a szerelem bizony néha fáj!

No comments:

Post a Comment