Gyerekek felülnézetből/ Kinder aus der Elternperspektive

Wednesday, September 1, 2010

Kispál és az Anya



Nosztalgiáztam. A Kispál és a borz kamaszkorom kedvenc zenekara volt.
A Szigeten tartották a búcsúkoncertjüket.
Hát nem voltam ott, de úgy rákívánkoztam egy-két számukre, ezért előkerestem néhány CDjüket és betettem a lejátszóba.

Hát megvolt az "ereszd-el-a-hajam" fíling.
Igaz kicsit másként, mint anno.
Most Ivánnal pöröltem állandóan, hogy engedje már el.
Persze nem ez volt az egyetlen különbség, hiszen a konyhám is egészen más hátteret szolgáltatot a daloknak, mint anno a Bahnhof nevű kultintézmény.

Nem baj, azért énekeltem.
Egészen addig amíg Tomi ki nem jött, és egy laza mozdulattal ki nem húzta a konektorból a magnót.
Valami fontosat akart mondani....
Én meg valami fontosat akartam volna nosztalgiázni, de sebaj a gyerek az első.
Meg a második is, mert Tomi még referált, amikor Ivánra jött rá a pisilhetnék.
Menetközben Tomi visszakapcsolta a lejátszót, ment tovább a buli a konyhában.

Persze nélkülem, mert a folyóügyek elintézése után megakadt a tekintetem az előző este óta a fürdőben punnyadó mosott ruhán.
Hát nekiálltam teregetni.
Aztán vissszamentem a konyhába. Épp jó időben ahhoz, hogy elkapjam a CD utolsó számának néhány végtaktusát

Nem sokat hallgattam végig a zenéből, de azért nosztalgiázatam.
Jó volt.

No comments:

Post a Comment