Mindennapi elmélkedéseim/Alltägliche Gedanken

Komolyan, idegbeteg leszek, ha ez így megy tovább.

Igazából nem értem mi van...
Először Ajsát vittük óvodába, aztán Orrót valahova máshová.
Aztán Orrót vittük valahová máshová, és Ajsát óvodába.
Aztán megint. Aztán mégegyszer.....
Aztán már kezdtem megszokni a dolgot, amikor belépett a képbe apa.

És ő először Orrót vitte valahová máshová, aztán hazajött, és megint erlindultunk.
Apa, Anya, Ajsa, meg Én.
De csak a biciklitárolóig jutottunk, mert ott Apa, és Ajsas biciklire pattant, Engem meg anya betuszkolt az autóba.
Hét én ordítottam, hogy anya nem idegeljé' már, mert én is biciklizni akarok, nem autózni, de biztos nem volt elég szabatos a fogalmazásom, mert anya ahelyett, hogy kivett volna, ő is beszállt az autóba, majd hátrafordult és rám szólt, hogy, idézem,
- Kisfiam, ne idegeljé' már! - majd elindultunk.
Valahová....
Mint később kiderült a dokinénihez, akitől kaptam egy szurit, meg egy csokit. Az utóbbi jobban tetszett...

Aztán hazajöttünk. Apa már itthon volt. Ajsa nem.
Tök jól elvoltunk így hármasban, és felőlem még nyomhattuk volna így egy darabig, de egyszercsak apa, és anya úgy döntött, megint elindulunk.
Na már kezdett felszökni a vényomásom, hogy most mi lesz, de kellemes meglepetést ért, mert anya biciklire ültetett.
Elhoztuk Ajsát az oviból, apa meg Orrót a valahonnan máshonnan.

Azóta nyugi van itthon.
De szerintem ez csak amolyan vihart előtti csend...

------------------------------------------

Ich werde ernsthaft neurotisch, wenn alles so weitergeht.
Ich weiss nicht was los ist.

Zuerst brachten wir András in den Kindergarten und dann Tamás in die Schule.
Am nächsten Tag war alles umgekehrt: zuerst Tomi in die Schule und dann András in den Kindergarten.
Mittwoch und Donnerstag waren ziemlich ruhige Tagen, aber dann...
...dann kam der Papa und alles ging durcheinander.

Er brachte Tamás ganz allein in die Schule, dann kam er nach Hause.
Und dann ging er mit dem András in den Kindergarten. Mit Fahrrad.
Auch ich wollte mit, aber meine Mutter hatte eine andere Meinung, sie packte mich ins Auto.
-Mutter, mach mich nicht nervös!- schreite ich, aber war ich vielleicht nicht klar genug, weil auch sie in den Wagen stieg, anstatt mich da rauszuholen.
-Mein Sohn mach mich nicht nervös! - fügte sie noch dazu, und startete den Motor.
Zehn Minuten später waren wir schon bei der Kinderärztin. Von der bekam ich eine Impfung und ein Stück Schokolade. Das Leztere gefiel mir besser.
Dann kamen wir nach Hause, und weil mein Papa schon da war, spielten wir zu dritt.

Das war echt gut, aber alles hat ein Ende, nach einige Stunden sezte sich mein Papa wieder auf das Fahrrad.
Na super- dachte ich, -wieder muss ich zur Ärztin!
Und doch nicht, ich blieb zuhause und er holte meine Brüder.

Seitdem ist es schön ruhig, aber ich fürchte, es ist nur die Ruhe vor dem Sturm...