Nem azért eszed, mert ízlik...

hanem azért mert én főztem!
Persze ha egy gyerekpszichológussal találkozom, majd gondosan titkolni fogom, hogy ezt szoktam mondani a gyerekeimnek, de szűk körben bevalhatom, hogy gyakran hangzik el a számból ez a mondat a közös étkezések alkalmával. Főleg, amikor valamelyik kölyök, "anya, de ez nem finom!", felkiáltással turkál a kajában.

Mert Tomi pl a pizzát nem eszik meg, miközben András naponta kérdezi, hogy mikor sütünk már. Persze ez fordítva is működik, András Tomi egyik kedvencére, a kölesre fúj....
Iván a tejszínes-tonhalas tésztától kap idegrohamot (persze ő szinte mindentől idegrohamot kap, de hát ez egy másik tészta...), miközben a testvérei még repetáznak is belőle.

Én pedig nem főzhetek mindennap tejbegrízt és a sült krumplit.
Meg én mondjuk nem is főznék mindennap. Semmit.
Dehát főzők. Mindennap. Valamit.
A gyerek meg megeszi.
Vagy nem.